Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

Letölthetõ dokumentumok

Nem polgári célú frekvenciagazdálkodással kapcsolatos összes dokumentum egyben

 

Rádióberendezés bejelentőlap és kitöltési tájékoztató

Nemzeti egyeztetési adatlapok légiforgalmi célú frekvenciajegyzékhez és értelmezés

Légiforgalmi célú frekvenciakijelölés igénybejelentő adatlapok Nemzetközi ICAO egyeztetéshez és regisztrációhoz és értelmezés

ITU-BR regisztrációs bejelentő lapok

 

TÁJÉKOZTATÁS

A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló 2010. évi LXXXII. törvény 2010. augusztus 11-én lépett hatályba, amely módosította az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvényt. Ennek értelmében – a korábban Hivatalunk keretei között működő -  Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hatóság (KFGH) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hivatala szervezetébe került.
A KFGH az NMHH Hivatala főigazgatójának irányítása alatt, önálló hatáskörű szervezeti egységként továbbra is ellátja a Kormány nem polgári célú frekvenciagazdálkodással kapcsolatos közigazgatási feladatait.

A honlapok aktualizálásáig, átmenetileg a nem polgári célú frekvenciagazdálkodáshoz kapcsolódó  hírek, információk, feladatköréhez kapcsolódó menüpont továbbra is elérhetőek a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala hivatalos honlapján.

Egy szinttel feljebb






Keresés:

Nyitólap

English

Hivatalunkról
Közérdekű adatok
Üvegzseb
Közbeszerzések
Kiemelt projektek
Álláspályázatok

Gyakran ismételt kérdések
Fogalmak
Kiadványok
Jogszabályok
Sajtóközlemények
Linkek

Archívum
Adatvédelem
Impresszum
Látogatottság
Letöltési segédlet
Technikai ajánlások
Honlaptérkép

Ügyfélközpont
Jogügyletek Biztonsága
Egyéni vállalkozók nyilvántartása
Központi Szabálysértési Nyilvántartás
Lekérdezés
Karbantartó
Fórum

www.valasztas.hu
www.magyarorszag.hu
Ügyfélvonal
Ügyfélkapu
EU tájékoztató Szolgálat
Önkormányzati Minisztérium
Miniszterelnöki Hivatal
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
Ügyfélpont
APEH eAdóbevallás
MEH Kisebbség- És Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárság
Biometrikus útlevél
SMS Info
Időpontfoglalás Okmányirodákba WAP-on keresztül

Vissza a nyilvantarto.hu-ra