Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

Adatvédelem

Tisztelt Látogatónk!

 

Amikor Ön a Nyilvántartó Hivatal internetes honlapját látogatja, eközben személyes adatait is átadhatja számunkra.

Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatóak) a kezelésünkbe kerülhetnek, egyfelől internetes címe, másfelől Ön is megadhat elérhetőséget vagy más adatait, ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kíván lépni velünk elektronikus levél útján.

Honlapunkat úgy alakítottuk ki, hogy az megfeleljen a központi államigazgatási szervek honlapjaira vonatkozó tartalmi és formai egységesítési követelményeknek. Ennek során arra törekedtünk, hogy az Ön személyes adatainak kezelése csak a honlap szolgáltatásainak igénybe vételéhez szükséges mértékben, illetve rendelkezésének megfelelően, egyúttal a hatályos törvényi rendelkezések maradéktalan betartásával történjen.

Honlapunk látogatása során az Ön adatainak felelős kezelője a Nyilvántartó Hivatal. Az általunk szolgáltatott közérdekű információk egy része közvetlenül a Kormányzati Portálról is elérhető, illetve honlapunkról kiindulva számos honlapot elérhet. Ezekben az esetekben Ön honlapunkat elhagyja, és átlép más közigazgatási szerv honlapjára. Innentől kezdve adatainak esetleges kezelése más közigazgatási szerv hatáskörébe tartozik.

A honlap üzemeltetéséhez és egyben a látogatók adatainak kezeléséhez külső szervezetet nem veszünk igénybe.

Az Ön adatait, amelyek a honlapunk látogatásával összefüggésbe kerülnek kezelésünkbe, a Nyilvántartó Hivatal nem adja tovább. A honlap látogatási statisztikájának rendszeres gyűjtését a Nyilvántartó Hivatal saját maga végzi.

A honlap látogatásával összefüggésben kezelt adataihoz kizárólag saját munkatársaink feladatuk ellátásához és az Ön által igénybe vett szolgáltatás teljesítéséhez, esetleges kérdésének, észrevételének megválaszolásához szükséges mértékben férnek hozzá.

Ha Ön megtisztel bennünket azzal, hogy Ügyfélközpontunk elégedettség mérő űrlapját kitölti, véleménye statisztikai célokat szolgál, az Ön személyével össze nem köthető módon kerül rögzítésre, értékelésre.

Ha Ön kérdést kíván feltenni vagy megosztja velünk véleményét, ilyenkor meg kell adnia nevét, elektronikus postacímét, kérdéséhez, véleményéhez külön fájlt is csatolhat. Válaszunkkal megkeressük Önt.

Amennyiben részt kíván venni a Nyilvántartó Hivatal feladatait, tevékenységét érintő véleménycserében, a Fórumán, szabályozott keretek között azt a megfelelő témacsoportokban megteheti.

Ez a tájékoztató a honlapunk látogatásával kapcsolatos adatvédelmi információkat tartalmazza.







Keresés:

Nyitólap

English

Hivatalunkról
Közérdekű adatok
Üvegzseb
Közbeszerzések
Kiemelt projektek
Álláspályázatok

Gyakran ismételt kérdések
Fogalmak
Kiadványok
Jogszabályok
Sajtóközlemények
Linkek

Archívum
Adatvédelem
Impresszum
Látogatottság
Letöltési segédlet
Technikai ajánlások
Honlaptérkép

Ügyfélközpont
Jogügyletek Biztonsága
Egyéni vállalkozók nyilvántartása
Központi Szabálysértési Nyilvántartás
Lekérdezés
Karbantartó
Fórum

www.valasztas.hu
www.magyarorszag.hu
Ügyfélvonal
Ügyfélkapu
EU tájékoztató Szolgálat
Önkormányzati Minisztérium
Miniszterelnöki Hivatal
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
Ügyfélpont
APEH eAdóbevallás
MEH Kisebbség- És Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárság
Biometrikus útlevél
SMS Info
Időpontfoglalás Okmányirodákba WAP-on keresztül

Vissza a nyilvantarto.hu-ra