A polgárok száma a személyiadat- és lakcímnyilvántartás adatai szerint   2000. január 1-jén a személyiadat- és lakcímnyilvántartás aktív adatállománya 10 304 300 fő, 25 026 fővel kevesebb az elmúlt évinél. E létszámon belül   - lakóhellyel rendelkezik (vagy település-szintre bejelentkezett)            10 241 840 polgár, - csak tartózkodási helye ismert                                                             12 747 polgárnak - érvényes bejelentett lakcíme nincs                                                           49 713 polgárnak. (Ebben a létszámban nem szerepelnek a személyiadat- és lakcímnyilvántartásba saját kérésre felvett, külföldön élő magyar állampolgárok.) A polgárok számának alakulása az 1990 – 2001 években Év január 1-jén A polgárok száma a) b) Változás az előző évhez képest (±)       1990 10 547 496 - 19 211 1991 10 525 967 - 21 529 1992 10 534 618 + 8 651 1993 10 529 058 - 5 560 1994 10 510 955 - 18 103 1995 10 491 417 - 19 538 1996 10 463 651 - 27 766   1997 c) 10 433 417 - 30 234   1998 c) 10 399 569 - 33 848   1999 c) 10 362 888 - 36 680   2000 c) 10 329 326 - 33 562     2001 c) 10 304 300 - 25 026 a) Függetlenül attól, hogy a polgár Magyarországon tartózkodik-e vagy sem. b) Lásd a 11. sz. grafikont. c) Az érvényes bejelentett lakóhellyel nem rendelkező polgárokkal együtt.   1990-hez képest a polgárok száma együttesen 243 196-tal kevesebb, ez 2,3 %-os csökkenés, melynek fő oka a természetes fogyás, azaz a születések és a halálozások száma közötti növekvő különbség, amely 2000-ben számottevően mérséklődött Ez a különbség 2000-ben –34 627 fő volt, közel 11 ezerrel kevesebb, mint az előző évben. A természetes fogyás ilyen kedvező alakulását elsősorban a halálozások mérséklődése eredményezte, amely 2000-ben 8272-vel volt kevesebb, mint 1999-ben. Emellett a születések száma – 10 éve tartó folyamatos csökkenés után – 2700-zal ( 2,9%) emelkedett  és 2001-ben e tendencia folytatódása várható. ( Az 1970-es évek közepén született magasabb létszámú korosztályok az utóbbi években kerültek szülőképes korba.)   A természetes fogyás hatását a bevándorlók, menekültek és a Magyarországra hazatérők (visszatérők) száma is mérsékli.   A polgárok 52%-a nő, (száz férfire átlagosan 109 nő jut). Ez az arány évek óta nem, vagy alig változik. A nőtöbblet Budapesten a legnagyobb, ahol száz férfire 118 nő jut, míg Veszprém megyében 105. A megyénkénti arányok csaknem megegyeznek az elmúlt évivel. A polgárok száma megyénként, 2001. január 1-jén a) b) (a polgárok számának csökkenő sorrendjében)   Megye (főváros) A polgárok száma Megye A polgárok száma         Budapest 1 747 305 Baranya 410 676 Pest 1 072 389 Békés 404 432 Borsod-Abaúj-Zemplén 764 049 Veszprém 378 315 Szabolcs-Szatmár-Bereg 598 746 Somogy 341 335 Hajdú-Bihar 561 751 Heves 330 958 Bács-Kiskun 554 735 Komárom-Esztergom 318 817 Győr-Moson-Sopron 434 002 Zala 300 370 Csongrád 432 619 Vas 270 606 Fejér 430 465 Tolna 253 599 Jász-Nagykun-Szolnok 426 327 Nógrád 223 091 a) Lásd a 12. sz. grafikont. b) 49 713 polgárnak nincs sem bejelentett lakóhelye, sem érvényes tartózkodási helye, ezért létszámuk megyénként nem részletezhető.   1990-hez képest a Budapesten nyilvántartott polgárok száma csökkent a legintenzívebben, 11,1%-kal és ugyanilyen arányban nőtt a Pest megyében regisztráltak száma (11,7%). Budapestről a perem-községekbe (városokba) való kiköltözés már több éve jellemző folyamat.   Pest megyén kívül Fejér és Győr-Moson-Sopron megyében magasabb a nyilvántartásban szereplő polgárok száma, mint 1990-ben volt, a többi megyére mindenütt a csökkenés jellemző. A megyék között Nógrádban volt a legnagyobb arányú a polgárok számának csökkenése ezen időszak alatt,  -5,3%,   valamint Békés, Zala, Borsod-A.-Z. és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, -4,3–4,7% körüli. Hozzá kell tenni, hogy Borsod-A.-Z. és Szabolcs-Sz-B. megye népessége annak ellenére csökkent, hogy az átlagosnál kedvezőbbek voltak a  születési arányok.   A polgárok száma családi állapot szerint   1990. óta a polgárok családi állapot szerinti összetételében észrevehető változások mentek végbe. A házasok aránya mind a férfiak, mind a nők körében  alacsonyabb, és mind a nőtlenek (hajadonok), mind az elváltak aránya magasabb. Ez nemcsak a válások viszonylag magas számával, hanem egyrészt a házasságkötések számának csökkenésével  függ össze, másrészt a férfiak és nők rendkívül eltérő korösszetétele is jelentős szerepet játszik.   A polgárok megoszlása %-ban családi állapot szerint, 2001. január 1-jén a)b) Családi állapot Férfiak Nők megoszlása %-ban       Nőtlen, hajadon 45,2 34,1 Házas 45,0 42,6 Özvegy 3,0 14,7 Elvált 6,8 8,6       Összesen 100,0 100,0 a) Lásd a 13. sz. grafikont. b) Azon 169 polgár nélkül, akiknek házasságát jogi eljárás során érvénytelenné nyilvánították.   A férfiak és nők családi állapot szerinti megoszlása számottevően eltér. Tekintve, hogy a 40 éves és idősebb korosztályokban a nők száma magasabb, mint a férfiaké, természetes, hogy körükben több az özvegy vagy az elvált családi állapotú. A házasok aránya kb. azonos, a nőtlenek magasabb aránya pedig a fiatal korosztályokban mutatkozó férfitöbblettel és a férfiak eltérő korösszetételével magyarázható. A személyiadat- és lakcímnyilvántartás családi állapotra vonatkozó adataiban 49 férfi és 120 nő szerepel „házassága érvénytelen” megjelöléssel. Az elmúlt évben összesen 1 férfi és 1 nő házasságát minősítették érvénytelennek.   A nők névviselése A házas, özvegy, és elvált nők névviselésük tekintetében több lehetőség között választhatnak. A házas, özvegy és elvált nők megoszlása %-ban névviselési formák szerint, 2001. január 1-jén a) A névviselés módja Házas Özvegy Elvált családi állapotú nők aránya %-ban         Leánykori név 3,1 0,5 28,3 Férj családi és utóneve “-né” toldattal 75,2 97,4 59,3 Férj családi neve és a leánykori utónév 3,9 0,7 1,8 Férj családi neve “-né” toldattal és leánykori családi és utóneve 17,6 1,3 10,5 Férj családi és utóneve “-né” toldattal és leánykori családi és utóneve 0,2 0,1 0,1         Összesen 100,0 100,0 100,0   A házas nők mintegy háromnegyede  hagyományosan viseli asszonynevét, ami a férj családi és utónevének felvételét jelenti “-né” toldattal. Ezek aránya még magasabb az özvegyek körében, akiknek jelentős része időskorú, és házasságkötésük idején még nem is választhattak más névviselési formát. Egyre gyakoribb (17,6%), hogy a férjnek csak a családi nevét veszik fel “-né” toldattal és mellette leánykori családi és utónevüket használják. Ritka, de növekvő arányú, hogy a házas nők csak a leánykori családi és utónevüket viselik (3,1%), vagy  a férj családi neve mellett használják utónevüket (3,9%). Ezek a névviselési formák az özvegyek körében úgyszólván alig fordulnak elő. Rendkívül kevesen alkalmazzák azt a névviselési formát, hogy a férj teljes nevének átvétele mellett (“-né” toldattal) a teljes leánykori családi és utónevüket is használják. Arányuk alig 0,2%.   A hagyományoktól eltérő névviselési forma választása a fővárosban és a nagyvárosokban gyakoribb, a községekben kevésbé jellemző. Budapesten pl. a házas nők 8,1%-a használja a leánykori nevét, a nagyvárosokban 3,5%-uk, míg az összes többi településtípusban ezek aránya  2,0% vagy kevesebb. Az özvegyek és az elváltak névviselésében a lakóhely típusa szerint lényeges különbségek nem tapasztalhatók.   A férj családi neve és a saját utónév használata is főként Budapesten fordul elő a házas nők 6,6%-ánál, a nagyvárosokban ezek aránya 4,4% és a többi településtípusban mindenütt alacsonyabb ennél.   A hagyományos névviselést követően a férj családi neve “-né” toldattal és a leánykori családi és utónév használata a leggyakoribb. A vidéki nagyvárosokban a házas nők 22%-a alkalmazza ezt a névviselési formát, Budapesten is 19%-uk. A kisebb településeken ez az arányszám is alacsonyabb, a községekben a házas nőknek csak 14%-a veszi igénybe ezt a névviselési lehetőséget.   Az elvált nők közül sokan lemondanak a volt férj nevének viseléséről és több, mint negyedrészük megtartja, vagy visszaveszi leánykori nevét. Közel 60%-uk hagyományos asszonynevet visel. 10,5% körükben a férj családi nevének megtartása “-né” toldattal és mellette a leánykori családi és utónév használata.   A polgárok korösszetétele Az évről – évre kevesebb élveszületés miatt a fiatal korosztályokba tartozók száma alacsony, a 20 éven aluliak száma mintegy 560 ezerrel (20%) kevesebb, mint 1990-ben volt. A férfiak és a nők korösszetételében mutatkozó differenciák évek óta alig változnak. Az élveszületettek között férfitöbblet van és ez jellemző – fokozatos mérséklődés mellett – 40 éves korig. Mivel a férfiak száma a korábbi halálozás miatt gyorsabban csökken, mint a nőké, az életkor előrehaladtával egyre intenzívebb nőtöbblet alakul ki. (Lásd a 14. sz. grafikont.)   A korösszetétel alakulása nemenként és korcsoportonként 1990 és 2001 között a)   Év Férfiak Nők 0-17 18-59 60 és több Összesen 0-17 18-59 60 és több Összesen éves korúak (%) éves korúak (%)                   1990 26,4 57,9 15,7 100,0 23,4 54,8 21,8 100,0 1992 26,0 58,2 15,8 100,0 23,0 54,9 22,1 100,0 1994 24,8 59,4 15,8 100,0 21,9 55,7 22,4 100,0 1996 23,7 60,5 15,8 100,0 20,8 56,6 22,6 100,0 1997 23,1 61,1 15,8 100,0 20,3 57,0 22,7 100,0 1998 22,6 61,5 15,9 100,0 19,9 57,3 22,8 100,0 1999 22,2 61,9 15,9 100,0 19,4 57,4 23,2 100,0 2000 21,8 62,3 15,9 100,0 19,1 57,7 23,2 100,0 2001 21,5 62,4 16,1 100,0 18,9 57,7 23,4 100,0 a) Lásd a 15. sz. grafikont.   A  lakosság fokozatosan öregszik. A 0–17 évesek arányszáma mind a férfiak, mind a nők körében csökken, az ennél idősebbeké egészében emelkedik. 1990-hez viszonyítva a 0–17 évesek száma közel 19,5 százalékkal esett vissza, férfiaknál és nőknél egyaránt. A 18–59 évesek mennyisége 4,1%-kal haladja meg az 1990. évit, míg a 60 évesnél idősebbek együttes számának  2,3%-os növekedése mellett a férfiak száma 1,1-kal csökkent, a nőké 4,6%-kal emelkedett. 1990-ben a 60 éven felüli férfiak száma az ugyanilyen korú nők 67%-át, 2001-ben csak 63%-át érte el.    A kormegoszlás fő tendenciái megyénként nem térnek el, de ez nem jelenti azt, hogy a megyék között e téren nincsenek differenciák. A 0–17 évesek aránya Budapesten a legalacsonyabb, az átlagos 20,1%-kal szemben csak 16,3%, a többi megyében mindenütt az átlag körüli, kivéve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, ahol 24,5% és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, ahol 22,6%, továbbá Hajdú-Bihar megyét, ahol 22,4%. A 62 éves és annál idősebb korúak aránya Budapesten a legmagasabb, ezt követően Heves és Békés megyékben haladja meg leginkább az átlagot.  Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Veszprém megyékben viszont az átlagnál valamivel kisebb az idős polgárok részesedése. A 18–61 évesek aránya megyénként viszonylag egységesen 60–62% körüli, arányuk Győr-Moson-Sopron és  Pest megyében magasabb, míg Borsod-Abaúj-Zemplén,  Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Heves megyékben az átlagnál alacsonyabb.   A korösszetétel fentiek szerinti alakulása azt eredményezi, hogy 100 fő 18–61 éves korú polgárra átlagosan 32 iskoláskorú (0-17 éves), továbbá 29 fő 62 éves és idősebb jut Ezek együttes aránya Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legmagasabb (66 fő),  Győr-Moson-Sopron,  és Pest megyében a legalacsonyabb (58 fő).  A polgárok megoszlása %-ban korcsoportok szerint, településtípusonként, 2001. január 1-jén Megnevezés 0 – 17 éves 18 – 61 éves 62 éves és idősebb Összesen polgárok aránya %-ban           Budapest főváros 16,3 63,0 20,7 100,0 Megyei jogú városok 19,2 64,4 16,4 100,0 Városok 20,9 62,5 16,5 100,0 Nagyközségek 22,1 61,0 16,9 100,0 Községek 21,9 59,5 18,6 100,0           Összesen 20,1 62,2 17,7 100,0   Budapestet követően a községek polgárai között van a legtöbb időskorú, de a 0–17 évesek aránya viszont jóval magasabb, mint a fővárosban. A “legidősebb” Budapest, a megyei jogú városok közül Pécs, Kaposvár és Békéscsaba, a “legfiatalabb” Nyíregyháza és Veszprém. A nem megyei jogú városok korösszetétele kedvezőbb, mint a nagyvárosoké, bár alig magasabb a fiatalok részesedése, de az időskorúaké csaknem azonos, ugyanakkor az aktív korúaké alacsonyabb. A községekben a fiatalok aránya kedvezőbb, mint a városokban, de az aktív korúaké elmarad azoktól, és az időskorúak hányada meghaladja a városokban tapasztalt arányokat.   A polgárok összetétele településtípusonként A városi és községi polgárok arányának alakulása 1990 – 2001 a) Év Budapest Megyei jogú városok Városok Községek Összesen polgárainak aránya %-ban             1990 18,6    11,5 b) 30,9 39,0 100,0 1992 18,6 19,1 23,9 38,4 100,0 1994 18,4 19,2 25,1 37,3 100,0 1996 18,1 19,9 24,7 37,3 100,0 1997 17,9 19,9 25,1 37,1 100,0 1998 17,6 19,9 26,0 36,5 100,0 1999 17,5 19,8 26,0 36,7 100,0 2000 17,3 19,8 26,3 36,6 100,0 2001 17,0 19,7 27,4 35,9 100,0     a )Lásd a 17. sz. grafikont     b) Megyei városok   A fővárosi polgárok arányának fokozatosan csökkenése 2000-ben folytatódott, a nagyvárosoké öt éve gyakorlatilag változatlan. A kisebb városok népességének aránya az előző évekhez képest – a várossá minősítések következtében is – folyamatosan   emelkedik,  a községi népesség arányának  mérséklődése mellett.   A városokban és községekben lakóhellyel rendelkezők megyénkénti aránya változatos képet mutat. A megyék többségében a városi lakóhelyűek aránya 50 – 60% körüli, Csongrád és Hajdú-Bihar megyében meghaladja a 70%-ot, ugyanakkor Heves megyében a legalacsonyabb (43,6%), és Nógrád,  Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest és Somogy megyében sem éri el az 50%-ot.   Nagyok a különbségek a nagyvárosokban – megyei jogú városok – és a kisebb városokban élők aránya között. Csongrád megyében a polgárok fele Szegeden és Hódmezővásárhelyen szerepel a nyilvántartásban, Baranya, Fejér, Hajdú-Bihar és Zala megyékben a lakosság közel 40%-a, Győr-Moson-Sopron megyében 42%-a él nagyvárosokban.   A nem megyei jogú városok regisztrált polgárai a megyéken belül 20–40%-ot képviselnek, de Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyékben elérik, illetve megközelítik a polgárok felét, ugyanakkor Fejér, Győr-Moson-Sopron és Zala megyékben, ahol a nagyvárosok polgárainak számaránya magas, a kisebb városokban lakók részesedése 20%-nál alacsonyabb.   A nagyközségekben lakóhellyel rendelkezők átlagosan 9%-kal részesednek a nyilvántartásban szereplők számához viszonyítva. Pest megyében a nagyközségekben nyilvántartottak aránya 27,6%, Békés és Fejér megyében 16, illetve 17%. Hat megyében a polgárok 5 %-a vagy ennél kisebb aránya lakik nagyközségben, Nógrád megyében pedig – Mátraterenye lemondása következtében - nincs nagyközség.   A nyilvántartásban szereplő polgárok 26,7%-a községi lakóhellyel rendelkezik. A községi lakóhelyűek Nógrád, Heves és Somogy megyében a polgárok mintegy felét teszi ki, és további 8, főként aprófalvas megyében meghaladja harmadrészüket. A városi polgárok megoszlása %-ban a lakosságszám-kategóriái szerint, 1996 – 2001 A lakosságszám A városi polgárok megoszlása %-ban kategóriái 1996. 1997. 1998. 1999. 2000. 2001.   évben   200 ezer és több 3,3 3,3 3,2 3,2 3,2 3,2 150 000 – 199 999 8,1 8,1 7,9 7,9 7,9 7,8 100 000 – 149 999 17,0 16,8 16,6 16,5 16,4 16,0 50 000 – 99 999 30,3 30,1 28,8 28,0 27,8 27,3 10 000 – 49 999 34,0 34,0 34,9 35,8 35,7 35,9 5 000 – 9 999 6,4 6,7 7,4 7,3 7,6 8,2 5 000-nél kevesebb 0,9 1,0 1,2 1,3 1,4 1,6               Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0    a) Lásd a 18. sz. grafikont.   2001-ben a 10 000 főnél kisebb városokban  a nyilvántartásban szereplők csaknem 10%-a található, de Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok megyében  arányuk 20% vagy magasabb.   A városi polgárok több mint harmadrésze 10–50 000 fős városban tartja fenn lakóhelyét. Ezek aránya Nógrád megyében 90%, Pest és Tolna megyékben  80% körüli,  és további 5 megyében  meghaladja a városokban nyilvántartott polgárok felét.   A városi lakóhellyel rendelkezők közel 27%-a az 50–100 000 fős városokban szerepel a nyilvántartásban. Ezek a városok – Érd kivételével – megyei jogú nagyvárosok, ezért természetes, hogy a polgárok viszonylag nagy hányada tartozik ide. A 100 ezer főnél nagyobb lakosságszámú városokban a városi lakóhelyűeknek közel ugyanakkora aránya szerepel, mint az 50–100 ezer lakosú városokban.   A nagyközségek polgárainak mintegy kétötödét 5–10 000 lakosságszámú nagyközségekben tartják nyilván, de Jász-Nagykun-Szolnok megyében több mint 70%-uk, Csongrád és Komárom-Esztergom megyékben közel kétharmad részük tartozik az ilyen lakosságszámú nagyközségekbe.   A 2-5000 fős nagyközségek nyilvántartásaiban szereplő polgárok átlagos aránya megegyezik az előző kategóriába tartozókéval, de Baranya, Heves, és Tolna megyékben minden nagyközség ebbe a kisebb kategóriába tartozik, és további 7 megyében a nagyközségi lakóhelyűek több, mint 60%-a ilyen lakosságszámú településeken regisztrált.   A községi lakosok nem egészen 30%-a 1000 főnél kisebb településeken szerepel a nyilvántartásban. Ezek aránya Vas megyében 70%, Baranya és Zala megyékben meghaladja a 60%-ot, Somogy és Veszprém megyében közel 50%. Az 1000 főnél nagyobb községek nyilvántartásaiban található a községi lakóhelyűek mintegy 70%-a, de az alföldi megyékben, mint pl. Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, vagy a gazdaságilag fejlettebb Pest, Fejér és Komárom-Esztergom megyékben az ilyen lakosságszámú településeken regisztráltak aránya az átlagosnál magasabb. A  személyiadat- és  lakcímnyilvántartásban tartózkodási hellyel (is) rendelkezők száma, 1996 – 2001 Év Tartózkodási hellyel rendelkező férfiak nők összesen         1996 174 485 203 621 378 106 1997 149 787 178 067 327 854 1998 136 708 165 308 302 016 1999 130 557 158 201 288 758 2000 132 990          160 633 293 623 2001 127 912 153 679 281 591   A tartózkodási hellyel (is) rendelkezők száma – a múlt évi kisebb növekedéstől eltekintve – folyamatosan csökken és 2001-ben mintegy 100 ezerrel, 25%-kal kevesebb, mint 1996-ban volt. Ennek feltételezhető oka, hogy munkavállalási céllal egyre kevesebben tartanak fenn tartózkodási helyet, ezt többnyire a közép- vagy felsőfokon tanulók, vagy a családi okból nem  lakóhelyükön tartózkodók veszik igénybe. E feltételezéseket igazolja, hogy mintegy 30%-uk 19 éves vagy fiatalabb, további 31%-uk 20 – 29 éves, továbbá, hogy körükben több a nők száma, mint a férfiaké.   A tartózkodási hely bejelentését kétévenként meg kell újítani. 1996. szeptember 1-jétől a meg nem újított tartózkodási helyek a törvény erejénél fogva megszűnnek. Emiatt 2000-ben az év folyamán összesen mintegy 150 ezer  tartózkodási hely szűnt meg.   Az érvényes tartózkodási hellyel rendelkezők száma Budapesten a legmagasabb, 66 ezer, Pest megyében 31 ezer, Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr-Moson-Sopron  megyében 15 – 16 ezer polgárnak volt tartózkodási helye. További 6 megyében 10 ezernél több a tartózkodási helyet is fenntartó polgárok száma.   2001. január 1-jén 12 747 olyan állampolgár szerepel a nyilvántartásban, akinek csak a tartózkodási helye ismert, lakóhelye nem. Emiatt tartózkodási helyük szerint szerepelnek a személyiadat- és lakcímnyilvántartás településenként, illetve megyénként részletezett adataiban.     Az érvényes (bejelentett) lakóhellyel nem rendelkező polgárok száma 2001. január 1-jén 49 713 polgár nem rendelkezett érvényes lakóhellyel. Számuk az előző évhez képest 5,1%-kal nőtt. A bejelentett lakóhellyel és érvényes tartózkodási hellyel sem rendelkezők közel kétharmada férfi, fele részük nőtlen, valamivel több, mint negyedrészük elvált családi állapotú és 22%-uk házas. A nőknél  53% a hajadon, de csak a 15%-uk elvált, míg a házasok és özvegyek aránya körükben meghaladja a férfiakét.   Az érvényes lakcímmel nem rendelkezők korösszetétele jelentősen eltér az átlagostól:   Korcsoport Átlagos arányok Lakóhely és/vagy tartózkodási hely nélküliek megoszlása %-ban       0 – 17 20,1 13,2 18-24 10,6 10,7 25-34 15,0 24,4 35-44 13,2 22,0 45-54 15,2 19,8 55-59 6,0 4,2 60 éves és id. 19,9 5,7       Összesen  100,0  100,0   A bejelentett lakóhellyel vagy érvényes tartózkodási hellyel nem rendelkezők száma egészében 5,1 %-kal magasabb az elmúlt évinél, de a 60 éves és idősebb korúak körében 10,2-os a létszámemelkedés.   Külterületi lakóhelyre bejelentett polgárok száma 2001. év elején 294 841 polgár – a regisztrált polgárok 2,9%-a – szerepelt a népesség-nyilvántartásban  külterületi lakcímeken. Több, mint fele részük községek, közel 30%-uk városok, 20%-uk nagyvárosok külterületein.   A külterületi lakóhelyre bejelentettek aránya az alföldi megyékben magasabb, mint az aprófalvas dunántúli, vagy észak-magyarországi területeken. Így pl. a Bács-Kiskun megyei polgárok 12,3%-ának, a Csongrád megyeiek 9,0%-ának, a Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek 4,6, illetve 3,8%-ának, a Pest megyeiek 3,7%-ának külterületi lakóhelye van.   A nagyvárosok külterületein bejelentett polgárok átlagos aránya 2,7%, de Kecskeméten 13,3%, Nyíregyházán 7,6%, Debrecenben 5,0% ez az arány.   A kisebb városok külterületein átlagosan a városi polgárok 3,0%-a rendelkezik külterületi lakóhellyel, de a Bács-Kiskun megyei városok polgárai esetében 9,8%, a Csongrád megyei városokban 7,0%, a Békés megyei városokban 5,1% a külterületi lakóhelyű polgár.   A községek esetében az átlagos arány 4,4%, de Csongrád megye községi polgárainak 25%-a, Bács-Kiskun megye községi polgárainak 17%-a tartozik a külterületi lakcímre bejelentettek közé. A személyiadat- és lakcímnyilvántartásban szereplő nem magyar állampolgárok száma A személyiadat- és lakcímnyilvántartás csak azokat a külföldi állampolgárokat regisztrálja, akik bevándorlási engedéllyel vagy menekült státusszal rendelkeznek. Akik tartózkodási engedéllyel vagy más jogcímen élnek Magyarországon, nem kerülnek be a nyilvántartásba. Emiatt az általunk közölt adat alacsonyabb, mint a Magyarországon élő külföldiek tényleges száma. A nem magyar állampolgárok számának alakulása, 1994 – 2001   Év Nem magyar állampolgárok száma férfi nő összesen         1994 37 855 44 063 81 918 1995 37 667 43 759 81 426 1996 35 553 41 844 77 397 1997 1998 33 660 32 265 40 081 38 879 73 741 71 144 1999 32 955 39 400 72 355 2000 35 364 41 321 76 685 2001 37 295 43 115 80 410   A nyilvántartásban szereplő nem magyar állampolgárok száma az 1996 – 1998 közötti csökkenést követően az utóbbi három évben növekedett és 2001. január 1-jén több, mint 9000   fővel magasabb, mint  1998-ban volt. A menekült státuszúak száma 1320 (1,6%), mintegy 12%-kal több, mint az elmúlt évben.   A legtöbb menekült – születési helyük szerint - ázsiai országból (48%-uk), 30%-uk a volt Jugoszláviához tartozó országokból, 15 %-uk Afrikából érkezett. A nem magyar állampolgárok 46,4%-a férfi és 53,6%-a nő. Legtöbben –  közel 30 %-uk  – Budapesten, 11%-uk Pest megyében szerepel a nyilvántartásban, és 25%-uk telepedett le a következő 4 alföldi megyében: Bács-Kiskun,  Csongrád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg. 2,5%-uknak nincs bejelentett lakóhelye, vagy legalább érvényes tartózkodási helye. Az itt élő nem magyar állampolgárok jelentős része volt magyarországi területen született, többségük a mai Romániában. A nem európaiak között legjelentősebb számban a Kínában születettek fordulnak elő.   A nem magyar állampolgárok több, mint 70%-a aktív korú (20 – 59 éves), a tanuló korúak aránya 16% .  Viszonylag kevés közöttük az időskorú.     A személyiadat- és lakcímnyilvántartásba saját kérelmükre felvett, külföldön élő magyar állampolgárok száma   2001. január 1-jén 3184 olyan külföldön élő magyar állampolgár adatait kezeli a népesség-nyilvántartás, akik nyilvántartásukat külön kérték, közülük 712 polgár 2000-ben került a nyilvántartásba. Létszámuk a lakóhellyel rendelkezők között nem szerepel. Legtöbben Németországból, Ausztriából, Svájcból és az Amerikai Egyesült Államokból fordultak ide ilyen kérelemmel. E négy országból jelentkezők teszik ki az összes saját kérelemre nyilvántartottak több mint 68%-át. A 3184 külföldön élő, de a nyilvántartásban szereplő személy valamivel több mint a fele férfi. A három hónapnál hosszabb ideig külföldön tartózkodó állampolgárok száma A három hónapnál hosszabb ideig külföldön tartózkodó állampolgároknak – az 1992. évi LXVI. törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet értelmében – külföldi tartózkodásukat be kell jelenteniük a lakóhelyük szerint illetékes önkormányzatnál, vagy az illetékes külképviseletnél. A rendelkezést a gyakorlatban viszonylag kevesen tartják be. Ennek oka, hogy ezt a rendelkezést még mindig sokan nem ismerik, a bejelentés elmulasztása nem jár lényeges következményekkel. Gyakori, hogy a kiutazó nem biztos abban, hogy mennyi ideig fog valójában külföldön tartózkodni. Mindezek miatt a 3 hónapnál hosszabb külföldi tartózkodást elsősorban azok a polgárok jelentik be, akiket hivatalos szervek küldenek ki. A magánkezdeményezés alapján külföldön tartózkodóktól igen kevés esetben érkezik bejelentés.   2001. január 1-jén 5133 olyan polgár szerepelt a népesség-nyilvántartásban, aki az utóbbi három évben jelentette be  3 hónapnál hosszabb külföldi tartózkodását, 60%-uk férfi. Közülük 2001. január 1-jéig 456-an jelentették be visszatérésüket.   Az adataik felhasználását korlátozó polgárok száma   2001. január 1-jén 10 481 volt azon polgárok száma, akik adataik szolgáltatását érintően korlátozó nyilatkozatot tettek. Közülük 670-en 2000-ben éltek ezzel a lehetőséggel. Több mint fele részük férfi, és  közel fele részük budapesti lakóhelyű.