Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Kormány az 1312/2016 (VI.13.) Korm. határozatával döntött arról, hogy a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) jogutódlással 2016. december 31 - ével megszűnt. Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy jelen weblap archív honlapként működik, tartalma nem frissül. Kérjük, hogy az aktuális információért keresse fel az illetékes jogutódok által működtetett honlapokat (nyilvantarto.hu, web-lak.hu, kormanyhivatal.hu). Okmányügyeiket változatlanul, személyesen a kormányablakokban (Részletes információ: https://kormanyablak.hu/hu) és az okmányirodákban, interneten a „Webes Ügysegéd” segítségével intézhetik, valamint ügyintézéssel kapcsolatos általános tájékoztatással 0-24 órában a 1818-as telefonszámon elérhető Kormányzati Ügyfélvonal áll a rendelkezésükre.
Törzskönyv
Jogosultak köre

Az jogosult a törzskönyvre, aki a jármű tulajdonjogát igazolja a jármű első forgalomba helyezése során, illetve a jármű tulajdonjog változásának nyilvántartásba vétele (átírása) esetén.

Nem adható ki törzskönyv:

  • a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló rendeletben meghatározott időpontig, ha a járművet a tulajdonos az állam által nyújtott járművásárlási támogatás felhasználásával vette,
  • a jármű V betűjelű különleges rendszámtáblával történő ellátásakor
  • a jármű DT, CK betűjelű különleges rendszámtáblával történő ellátásakor
  • a jármű Z és SP betűjelű ideiglenes rendszámtáblával történő ellátása során, és
  • a négykerekű segédmotoros kerékpárok rendszámtáblával történő ellátásakor
Hol intézhető

Törzskönyvhöz kapcsolódó ügyintézés

  • jármű első forgalomba helyezése
  • a tulajdonjog változás nyilvántartásba vétele (átírás)
  • törzskönyv pótlása illetve cseréje
  • a jármű vagy a tulajdonos adatainak, valamint a törzskönyvben feltüntetett bármely más adat változása

Törzskönyv kiállítása bármelyik közlekedési igazgatási hatóságnál (a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala, kormányablak) kezdeményezhető személyesen vagy meghatalmazással.

A kész törzskönyv átvehető a kérelmező választása szerint

  • a közlekedési igazgatási hatóságnál
  • postai úton

A törzskönyvet csak a tulajdonosnak, illetve az átvételre feljogosított meghatalmazottnak lehet kiadni.

A jármű tulajdonjogát érintő korlátozás (elidegenítési, terhelési tilalom) esetén a törzskönyv kizárólag a korlátozás jogosítottja részére adható ki.

Át nem vett törzskönyvet
Szükséges iratok

A törzskönyv kiadásáig a jármű tulajdonjogát igazoló okiratok:

  • a jármű kereskedelmi értékesítéséről szóló, a jármű azonosító adatait tartalmazó számla
  • a külföldön már forgalomba helyezett járműveknél a külföldi hatóság által a forgalomba helyezéskor kiadott eredeti vagy hitelesített okmányok
  • az árverési jegyzőkönyv
  • a gyártó számlája
  • a jogerős bírói határozat
  • a hagyatékátadó végzés
  • az ajándékozást igazoló okirat
  • az adásvételi szerződés
  • a fődarabok megvásárlásáról szóló számlák és az összeépítési engedély
  • a járműkísérő lap

A tulajdonjog igazolásához az okmány eredeti vagy hitelesített példányát, illetve ha az nem magyar nyelvű, annak hiteles fordítását is csatolni kell. /Hiteles fordítás: www.offi.hu/

A törzskönyv cseréjéhez és pótlásához szükséges iratok:

  • az adatváltozásokat igazoló okirat a törzskönyv cseréje esetén
  • pótlás esetén az eltulajdonítás miatt tett rendőrségi feljelentés, vesztés vagy megsemmisülés miatti pótlás esetén a tulajdonos okmányirodában tett, jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozata
  • a törzskönyv illetékének megfizetését tanúsító igazolás

Természetes személy esetén

  • a kérelmező személyazonosságát igazoló érvényes okmány
    (személyazonosító igazolvány, kártya formátumú vezetői engedély, útlevél)
  • a lakcímkártya, ha kiállításra került
  • meghatalmazás (képviseleti eljárás esetén)

Jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén

  • a Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat által közokirat vagy elektronikus közokirat formájában kiadott cégkivonat vagy ezek közjegyző által hitelesített másolata
  • közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldányt, avagy ennek közjegyző által hitelesített másolata. vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta
  • a cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló okirat. (pl.: teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt meghatalmazás)
  • az ügyben eljáró természetes személy személyazonosító okmánya, lakcímkártyája
Költségek

A törzskönyv kiadására irányuló eljárás illetéke 6000 forint.

Illetékmentes a törzskönyv cseréje,

  • ha a csere a hatóság téves bejegyzésén alapul
  • ha az okmány gyártáshibás
  • ha kérelemre az okmányiroda vezetője (jegyző) személyes költségmentességet engedélyezhet
További információ
1818,   +36-1-299-7206,   Fax: +36-1-299-7297      
Ügyintézési idő

A törzskönyv legyártásának indítására a hiánytalanul benyújtott kérelem esetén azonnal, egyéb esetben a kérelem benyújtását követő 21 napon belül kell intézkedni, kivételt képez ez alól a törzskönyv pótlása.

A törzskönyv pótlására vonatkozó kérelem esetén az elveszett, eltulajdonított, megsemmisült törzskönyv sorszámát a közlekedési igazgatási hatóság értesítése alapján Hivatalunk a Magyar Közlöny mellékletét képező Hivatalos Értesítőben a www.magyarorszag.hu portálon közzéteszi.

A törzskönyv pótlására a sorszámnak Magyar Közlönyben való közzétételét követő 15. nap után kerülhet sor, és a legyártását követően kerül sor a postázásra, illetve vehető át az okmányirodában. /www.magyarkozlony.hu/

Érdemes tudni
  • A jármű tulajdonjogát igazoló okirat a törzskönyv.
  • Az ellenkező bizonyításáig a törzskönyvet birtokló ügyfelet jogszerű tulajdonosnak kell tekinteni.
  • Egy járműhöz egy időben csak egy érvényes törzskönyv tartozhat.
  • A törzskönyv a jármű közúti forgalomban való részvételének nem feltétele.
  • A közlekedési igazgatási hatóság a jármű első forgalomba helyezése során annak, aki a jármű tulajdonjogát igazolja, törzskönyvet ad ki
  • A jármű átírásakor továbbá a jármű vagy a tulajdonos adatainak, valamint a törzskönyvben feltüntetett bármely más adat változásakor új törzskönyvet kell kiállítani, a korábbi törzskönyvet vissza kell vonni és érvénytelenítve a keletkezett iratokkal a Hivatalnak (Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala) meg kell küldeni.
  • A törzskönyv elvesztésekor, eltulajdonításakor, megsemmisülésekor annak sorszámát a közlekedési igazgatási hatóság értesítése alapján a Hivatal a Hivatalos Értesítőben és a kormányzati honlapon közzéteszi.
  • Az elveszett, eltulajdonított, megsemmisült törzskönyv csak a sorszámának a Hivatalos Értesítőben (Magyar Közlöny melléklete) való közzétételét követő 15. nap eltelte után pótolható.
  • Amennyiben a közzétételt követően valamely érdekelt fél a járművel, vagy törzskönyvvel kapcsolatos jogosultságát a megjelölt határidőn belül igazolja, a törzskönyv nem pótolható.
  • Amennyiben a törzskönyv – megrongálódása ellenére – kétséget kizáróan azonosításra alkalmas, az új törzskönyv kiállításának kezdeményezése közzététel nélkül elvégezhető.
  • Nem kell pótolni a törzskönyvet, ha annak elvesztése, megsemmisülése, megrongálódása az átírásra irányuló hatósági eljárás megindítását megelőzően történt, és a jármű tulajdonjogának jogszerű megszerzését az ügyfél az eljárásban hitelt érdemlően igazolja.
  • A tulajdonjog változásának nyilvántartásba vételére a közzétételt követő 15. nap után kerülhet sor.
  • A törzskönyvet a kérelmező a kérelem benyújtásakor tett, a közlekedési igazgatási hatóságnál történő átvételre vagy a kézbesítési címre vonatkozó nyilatkozatában foglaltaknak megfelelően a közlekedési igazgatási hatóságnál személyesen vagy postai úton veheti át.
  • A törzskönyvet csak a tulajdonosnak, illetve arra feljogosított meghatalmazottnak lehet kiadni.
  • A jármű tulajdonjogát érintő korlátozás esetén a törzskönyv kizárólag a korlátozás által meghatározott jogosult részére adható ki.
  • Az át nem vett törzskönyvet az értesítési cím szerint illetékes közlekedési igazgatási hatóság az okmány kiállításától számított egy évig megőrzi, ezt követően a Hivatalnak megsemmisítés céljából megküldi.
Elektronikus ügyintézés

Elektronikus ügyintézésre nincs lehetőség. A kérelmet a közlekedési igazgatási hatóság állítja elő az ügyintézés során elektronikus úton.

Letölthető anyagok

Az ügyhöz formanyomtatvány nem tartozik.

Fogalmak
Törzskönyv
Személyazonosító okmányok:
Gyakran ismételt kérdések
Mit tartalmaz a Törzskönyv?
Mit tartalmazhat a Törzskönyv „Hivatalos feljegyzések” rovata?
Jogszabályok
  • 1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről
  • 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  • 1999. évi LXXXIV. törvény a közúti közlekedési nyilvántartásról
  • 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
  • 180/2005. (IX. 9.) Korm. rendelet a közigazgatási hatósági eljárásban a személyes költségmentesség megállapításáról
  • 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról

A jogszabályok megtalálhatók a www.magyarorszag.hu honlapon a jogszabálykeresőben.